
Valamiért régóta félek attól, hogy egyszer majd kialakul nálam valamilyen függőség. Tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy miért félek ettől ennyire. Sosem használtam függőségre hajlamosító szereket és alkoholt is csak nagyon ritkán iszom. Azonban úgy tűnik, mindenkinek van valamilyen irreális félelme. Sokáig azt gondoltam, ennek nincs semmi haszna, hiszen csak állandó szorongást okoz, semmi mást. Egyszer viszont rá kellett jönnöm, hogy a függőségtől való félelmem mégsem annyira haszontalan: mivel nagyon sokszor rákerestem már, eléggé jártas vagyok a témában, és így ki tudja, hogy nem fogok-e egy napon éppen én segíteni valakinek megtalálni a gyógyuláshoz vezető utat.
Amikor egyszer az “alkoholizmus testi következményei” kifejezést gépeltem be a Google keresőbe, rátaláltam a felepulok.hu weboldalára. Nagyon megtetszett nekem ez a felület. Először is azért, mert az egész honlap kinézete valamilyen nyugalmat áraszt. Világos színek találhatók meg rajta, és sok természetközeli fotó, amelyek nagy része a Felépülők bentlakásos programjának helyszínén készült. Mintha már a weboldal is azt akarná sugallani az ide látogatók felé, hogy nem kell aggódniuk, hamarosan hasznos segítségre találnak.
Azt szintén kifejezetten szimpatikusnak találtam, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a családközpontúságra. Mivel az alkoholizmus nem csupán egy embert, de az egész környezetét is érintheti, meglehetősen fontos, hogy ne csak maga az alkoholfüggő, de a hozzátartozói is megfelelő tájékoztatásban részesüljenek, valamint tudják, hogy hogyan tudnak a leghatékonyabban segíteni szerettüknek. A családközpontú gondolkodás abban szintén megnyilvánul, hogy a bentlakásos elvonókúra ideje alatt biztosítanak látogatási időt a családtagok részére, sőt, az alkoholizmusról szóló informatív előadásokon is részt vehetnek. Nagyon lényeges, hogy az alkoholbetegek legközelebbi hozzátartozói és barátai tisztában legyenek azzal, hogy hogyan működik az alkoholizmus, és hogyan zajlik a felépülés folyamata – emellett ők is gyógyuljanak a függővel együtt.
Ha többet szeretnénk tudni arról, hogy hogyan ismerhetjük fel minél előbb az alkoholizmust, melyek az alkoholizmus testi következményei, milyen főbb típusai vannak az alkoholizmusnak, és egyebek, akkor érdemes lehet ellátogatni a felepulok.hu felületén megtalálható blogra. Itt számos érdekes és hasznos cikket olvashatunk el a témában. Megtudhatjuk, hogy hogyan alakul ki a függőség, milyen stádiumai vannak, illetve mennyire fontos a korai felismerés. Minél korábban figyelünk fel valakinél az intő jelekre, annál nagyobb esélye van a felépülésre. Az alkoholfüggőség sajnálatos módon elég könnyen kialakulhat. Mivel az alkohol függőségre hajlamosító – vagyis addiktív – szer, minél jobban hozzászokunk és minél jobban megemelkedik a toleranciaszintünk, annál többre lesz szükségünk belőle. Így egyre nehezebbé válik az ivásról való lemondás. Az alkoholfüggő személyek gyakran keresnek valamilyen elfogadható indokot arra, hogy miért isznak (lehet ez gyász, szerelmi bánat, stressz): így nagyon sokáig észrevétlen maradhat a függőségük a környezetük számára. A blogbejegyzésekből megtudhatjuk, hogy miről ismerhetjük fel a kóros ivás tüneteit.
A Felépülők programja egy 28 napos bentlakásos elvonókúra. A bent tartózkodás ideje alatt biztosítanak sportolási lehetőséget, minőségi étkezést, és természetközeli helyszínt. A felépülést támogató szakemberek nagy része olyan személy, aki régen maga is küzdött alkoholfüggőséggel. Ez véleményem szerint nagyon sokat segíthet a felépülésben lévőknek, mivel így sokkal könnyebben meg tudnak bízni a segítőikben, valamint a segítők is nagyobb empátiával fordulnak a kezeltek felé.